A 22 éves Rehan története. Afganisztánból érkezett, most Magyarországon él

“Ez a fájdalom a szívemben marad örökre.”

Rehan Afganisztánból menekült, maga mögött hagyva feleségét és gyermekét. Az első menedékkérelmét elutasították, tizenegy hónapra őrizetbe vették. Mivel az afgán nagykövetség kizárólag az önkéntes visszatérést fogadja el és támogatja, ezért hazájába nem lehet visszautasítani Magyarországról.

Nincs hely, melyet hazának hívhat
Afganisztánban apám politizált, s az etnikai csoportokért küzdött. Abban az időben nyolc éves voltam, amikor ezek az emberek megölték a bátyámat és az apámat. A kormány árvaházban tett. Most már nincs családom ott. A feleségem és a gyerekek Iránban élnek. Iránban sem vagyunk biztonságos helyen. Az egy nagyon nehéz hely. Úgy éltem Iránban, mint egy tolvaj.

Fogvatartás
2011. október 16-án 1 óra 2 perckor éjszaka érkeztem Magyarországra. Három taxi volt, és egy taxit állítottak meg. És ebben voltam én. Ezt követően hoztak a fogdára, ahol menedékjogot kértem. Ott voltam tíz hónapig, és akkor vittek át egy másik őrzött szállásra.

Ez börtön volt, tudod. Sötét volt a szobában, az idő nagy részében az ajtó zárva volt, és én bent voltam. Ez volt az életem. Semmi. Csak ettem és aludtam.

A probléma az volt, hogy azelőtt még sose láttam bilincset. Először, mikor Magyarországra jöttem, a rendőr bilincset rakott a kezemre más emberek szeme láttára, és ekkor mély szomorúságot éreztem. Mert nem voltam a gyilkos, bűnöző vagy ilyesmi. Nagyon nehéz volt. Ha valaki megver, bakanccsal megrúg, az fáj tíz napig, aztán a fájdalom elmúlik. De ez a fájdalom a szívemben marad örökre. Mert mások előtt úgy bánnak veled, mint a kutyával. “Lehet, hogy ez az ember egy tolvaj,” gondolják az emberek, nem tudják, hogy menedékkérő vagy. Nem értik, de ezt gondolják.

Nagyon aggódok a családomért, úgyhogy gondolkodok, gondolkodok, gondolkodok, és a hajam megőszül, tudod. Mindig a családomra gondolok, ez túl sok gondolkodás, és itt [a szívére mutat] rosszat érzek. Mert két éve vagyok itt a Magyarországon, de nincs itt nekem jó jövőm.

Remény a jövőre
Miután húsz napot töltöttem a második fogdán, akkor ide átszállítottak ebbe a táborba [nyitott közösségi szállás]. Amikor bent voltam a börtönben, az börtön volt. De most egy nyitott térben vagyok, és ez is egy börtön, mert iratok nélkül mindenhol börtönben vagy.

Miért vagyok itt ok nélkül? Mert ha lenne státuszom, dolgoznék valami gyárban, most dolgozom, vásárolnék és ennék, és költenék a családomra, saját pénzből, nem máséból. Mert dolgozni akarok, és költeni.

Én nem megyek ki túl sokat, mert amikor kimegyek, látom a családokat, és nekik vannak gyermekeik, boldogan élik az életüket, megosztják egymással a pillanatokat, és szomorú leszek. Miért, mi az én hibám, hogy nincs jó életem? Én is együtt akarok lenni a családommal, ki akarok menni a feleségemmel és a gyerekeimmel, boldogan tölthetnénk az életünket, megoszthatnánk az életünket, és beszélgethetnénk helyekről és dolgokról.

Két éve Magyarországon
Továbbra is dokumentumok nélkül, adminisztratív okok miatt hazájába vissza nem küldhető